Prológus

* Apple * 

- Igen apa,ígérem nem csinálok semmi hülyeséget. Rendben.....jól vagyok, persze..-hadartam apának a hangos reptéren. A hasamban pillangók repkedtek. Izgultam, úgy minden miatt. Hiszen mégiscsak Spanyolországban voltam, pontosabban Madridban.

Miután kijutottam a nagy tömegből észrevettem, hogy milyen szép időjárásunk van. Fehér bőrömet égette a nap. Londonban egészen más idő volt, ezért nem vagyok hozzászokva a napsütéshez.

Elővettem a telefonom és tárcsáztam anya barátnőjének, Marianak a számát. Amíg nem találok lakást itt fogok lakni, de nem örülök neki. Ezt az egészet egyedül szerettem volna megoldani.

Októberben kezdődik az, amiért igazából eljöttem: a fotózások, divatbemutatók, események. 

Hihetetlenül várom! Kiskorom óta arról álmodok, hogy modelkedhessek, de mivel nem vagyok magas lehetetlennek éreztem , hogy megvalósuljon. Kifutómodell nem lehetek, de újságokban szerepelhetek.

-Szia Maria! - Tárcsáztam.

-Szia Apple! Fogj egy taxit és gyere el a La Roses 67. címre.-rikácsolta és letette a telefont.

Miután észbekaptam, hogy mit is kéne csinálnom, megálltam az út szélén és vártam egy szabad taxira. Sok taxi járt errefelé, ami nem volt meglepő, hiszen a repülőtér előtt voltam. Tíz perc múlva már egy taxiban ültem. Gyönyörű volt minden, de valamiért nagyon féltem. Tudtam a nyelvet folyékonyan, nem is ezzel volt a baj. Sokkal inkább attól féltem, hogy nem találok lakást, az egyetemen nem lesznek barátaim, nem fog sikerülni a modellmunka.

Nem akartam senkinek mutatni a félelmemet, szóval egy mosolyt erőltettem magamra és kiszálltam a kocsiból, miután kifizettem az utat.

Nagy levegőt véve sétáltam a célomhoz.

Maria tárt karokkal várt .Megöleltem, ő pedig bevezetett a házba.

A nap további részében semmit nem csináltam csak lakást kerestem, sikertelenül.

* Rosé * 

Harminc fok van és én benne döglök a szobámba... Remek Rosé így kell ezt!

Oh ember sose tudok mit csinálni! Nyár vége van és nem tudom mit kezdjek magammal... Egész nap csak a telefont nyomom, unalmas!

Megcsörrent a telefonom.

-Halló? - Szóltam bele.

-Szia Rosé, Eric vagyok!-Szólt bele az imádott bátyám.

-Hy báttyus mizu? - Kérdeztem mosolyogva.

-Semmi...-Mondtam majd megcsörrent az órám.

-Mennem kell, bocsi! Puszi! -Azzal letettem úgyan is le kell vinnem Rocky-t sétálni.

Felöltöztem egy rövid gatyába és egy ujjatlan felsőbe és lementem .

Éppen ahogy sétáltam megláttam egy posztert amin a Real játékosok voltak. Úgy megörültem, hogy ugrálni kezdtem. 

- Jaj, Rocky olyan gyönyörű napunk van, nem? Bár Amerikában mikor nincs jó idő?-Mosolyogtam mint egy őrült.

Nem tudom mi ütött belém!

Két óra múlva már nagyon meleg volt, ezért felvittem Rockyt, lezuhanyoztam és pihentem egyet. 

Pihenésemet telefonom jelzése zavarta meg:  

“Marco Asensio új képet osztott meg”

Gyorsan rá mentem és ez a kép fogadott:

-ÉDES ISTENEM! -Kezdtem sikongatni .

Némi fangörcs után úgy döntöttem alszom mert későre járt. 

Hamar elnyomott az álom...

* Lisa * 

Ma is csak azzal töltöttem el a napomat, hogy élhető áron normálisan kinéző lakást találjak Madridban. El sem hiszem, hogy végre valóra válik az álmom, és végre ott élhetek ahol már gyermekkoromban élni akartam, de ez akkor természetesen csak vágy maradt, hiszen egy öt éves gyermek nem költözhet egy idegen városba teljesen egyedül. 

Már akkor is független akartam lenni, mert a nővérem már akkor is jobb volt nálam, legalább is a szüleim szemében biztos. Egy plasztikai sebész apa és egy ügyvéd anya második lánygyermeke vagyok, és nekik se tudtam megfelelni, a testvéremmel Lorával ellentétben. 

Ő mindig is tudta, hogy mit akar, én egészen tizenöt éves koromig nem sejtettem, csak a szemrehányásokat hallgattam míg már nem bírtam tovább és többszöri öngyilkossági kísérlet után a szüleim pszichológushoz cibáltak, így döntöttem el, hogy én is az leszek.

Hatalmas sóhaj tört fel belőlem és elfeküdtem az asztalon arrébb tolva a fehér laptopot. Nyöszörögve álltam fel amint meghallottam a telefonom csengését, és mégnagyobb nyöszörgéssel dobtam vissza az ágyra miután befejeztem a telefonbeszélgetést. 

Apa telefonált, hogy másfél óránk van, és induljunk mert a klinikán a főorvos fogadást rendez. Semmi kedvem nincs hozzá, mert lassan kezdődik az iskola, és még nincs hova hazamennem. A nyelvvel semmi gond nincs, hat éves korom óta magántanár jár hozzám, és a nyáron tettem le az emeltszintű nyelvvizsgát spanyolból, szóval semmivel sincs gond a lakáson kívül amit egyszerűen nem találok, mert vagy oda-vissza két órára van az egyetemtől, vagy a belvárosban van, de olyan romos állapotban, hogy minden apró szellőnél el kellene mondanom egy imát, hogy ne omoljon rám. 

 - Lisa, te mit veszel fel? - Csörtetett be Lora a szobámba

 - Nem tudom, majd valamelyik kis fekete ruhámat. - Álltam fel a géptől, és mellé lépve turkálni kezdtem a szekrényemben.

 Kivettem az első ruhának tűnő darabot, és örömmel láttam, hogy ez megfelelő lesz: pántnélküli bézs kis ruha, amihez épp kényelmes a balerínacipő és nem kell a lábamat belenyomorítanom a tűsarkúba. 

- Ez nagyon jó lesz neked! - Bólogatott Lora, majd az egyik fehér blúzommal kiment, én pedig úgy döntettem, hogy ideje elkészülni.  Miután fürödtem begöndörítettem a hajam, és egy tincs kivételével kontyba rendeztem. Felvettem a ruhámat, és sminkeltem és amíg Lorára vártam lakásokat böngésztem, és természetesen most se találtam semmilyen normálisat.

Kis idő múlva a nővérem is megjött, elegáns és nőies volt mint mindig. Mellette egy puklis kis tízévesnek éreztem magam. Ő vezetett, és az odaút csendesen telt el. Anya hívott, hogy ne vegyük fel őt, mert már ott van. Amint mi is odaértünk elindultunk megkeresni a szüleinket. Csakhamar megtaláltuk őket, igazából nem volt nehéz dolgunk, hiszen anya King Kong méretű gyémántgyűrűje elég rendesen kitűnik a tömegből.  A szüleink barátai természetesen el voltak ájulva Lorától, és a remek stílusától, na meg attól, hogy ő is követi anyát a szakmáját tekintve. Apa büszkén ölelte magához anya pedig mosolyogva megsimogatta a karját, én meg úgy álltam ott, mintha én nem is a családhoz tartoznék. Apa kollégája a legjobbkor jött oda:

- Á, Lisa téged kerestelek! - Sietett felém széles vigyorral az arcán.

- Engem? - Mutattam magamra megdöbbenten.

- Igen igen, apukád mesélte, hogy Madridba költözöl és, hogy még nem találtál megfelelő lakást. - Kezdett el csevegni, és odajött a felesége Jessy is.

Kedvelem őket, sokszor voltak már nálunk.

- Sajnos igen,szerintem az összes lakásbérlős oldalt  átnéztem és semmi jó. - Sóhajtottam gondterhelten.

- Meg is sértődtem, mert elfelejtettél! - Szólalt meg Jessy mosolyogva.

Basszus ... Jessy... Jessy ingatlanokkal foglalkozik! Lisa, te egy hülye segg vagy! Jessyt kellett volna először megkérdeznem! Szerintem láthatta, és pontosan tudta, hogy ez zajlik a fejemben, mert nevetve megszólalt:

- Én nem felejtettem el Lisa, és felvettem a kapcsolatot a madridi kolléganőmmel, és tökéletes lakást találtam neked. Az egyetemtől metróval fél órára van, az ára megfelelő, egész nagy szobákkal, és rendezett környéken van, illetve a lakás is kifogástalan állapotban van, teljesen új építésű. - Magyarázta, nekem pedig egyre szélesebb vigyor ült ki az arcomra, majd a fezembe nyomott két kinyomtatott A4-es lapot. 

Az egyiken a lakás címe, a tulaj és az ingatlanközvetítő telefonszáma és e-mail címe volt írva, a bérleti díj, a rezsi, és a három havi kaució összege. A másik lapon a lakás szobáiról voltak képek, és igen! Abszolút beleszerettem, még akkor is ha négy szoba van a tervezett egy helyett, de abszolút kárpótol, hogy a négy szobából kettőhöz jár erkély, és mind a négyhez jár egy pici fürdőszoba. A nappali hatalmas, és a konyha is egész jó méretű, négyünknek elég, és ha sikerülne találni három lakótársat a bérleti díj olyan alacsony lenne, hogy szinte ingyen laknánk. 

Gyorsan megöleltem Jessyt, és kisiettem a lapokkal, hogy felhívjam a tulajt és az ingatlanközvetítőt. Körülbelül tizenöt percembe telt mindez, és természetesen nem lepett meg, hogy a szüleim helyett más segített, hiszen ők Lorával foglalkoztak most is. 

Visszamentem, mert kezdődött a vacsora. Jessyvel cinkosan összekacsintottunk, és amíg kihozták az ételeket én az asztal alatt megfogalmaztam a hirdetés szövegét, és mivel a tulaj küldött pár képet      e-mail-ben a lakásról tudtam beszúrni a hirdetésbe is. 

Alig nyúltam hozzá az ételhez, állandóan a telefonomat szuggeráltam, hogy hátha jelentkezik-e valaki. Ki tudtam volna fizetni egyedül is a lakást, de elég nagy, és szerintem magányos lennék benne egyedül. Az est folyamán semmire se tudtam koncentrálni, csak ültem magamnak és már a csodálatos madridi jövőmet tervezgettem. A hazaúton is csak mosolyogtam, de anyáék ezt se vették észre, csak Lorával beszélgettek az egyetemről...

Amikor hazaértem gyorsan lemostam a sminkem, és mégegyszer leellenőriztem a hirdetést. Eddig senki nem reagált, de ami késik nem múlik!  Megkönnyebbülve aludtam el, evvel is közelebb kerültem az álomhoz.