.

.

2017. augusztus 4., péntek

1. fejezet

Kedves (nem létező) Olvasóink! Sajnáljuk, hogy eddig nem volt új rész, ezentúl rendszeresen fogjuk hozni! Ha tetszett ez a rész légyszi jelezd azt nekünk egy komment formájában, vagy a chat-en, természetesen ha nem jött be azt is megírhatod, hiszen a negatív kritikából tanul az ember!
                                                              Kellemes olvasást kíván: Vivi, Kitti és Eszti!



* Lisa * 


Sosem éreztem magam még ennyire felszabadultnak!
Hihetetlen érzés, hogy amint leszáll a gépem a Barajason teljesen új életet kezdhetek amiben én leszek a főszereplő, és nem Lora, a szüleim vagy a pályaválasztás. 
Bár még húsz perce szálltunk fel, szóval ha pontosan kiakarom számolni akkor még előttem van tizenkét óra, és negyven perc, de legalább már úton vagyok! 
Előre érzem, hogy ez lesz életem legboldogabb időszaka, és ezt már az is mutatja, hogy boldogan vigyorgok mindenkire, és közben a gyűröttre forgatott lapokat nézem amiket Jessy adott még a múlthét végén.  
A fogadás utáni reggelen a szüleim elé álltam, és megmutattam nekik. Tudtam, hogy csak reggel jó az időpont, mivel akkor van mindenki otthon, és ha nem is szenteltek annyi figyelmet nekem mint Lorának látszott rajtuk, hogy örülnek annak, hogy végre találtam lakást. 
Attól függetlenül, hogy rám kevésbé figyeltek oda mint a nővéremre, és bármennyire is rosszul esett mindig támogattak, főleg anyagilag.
Alig várom már, hogy leszálljak! Teljesen más Lisa leszek, és ezt az is mutatja, hogy még a gépem felszállása előtt eldobtam a fél doboz Marlboromat, mait még az Egyesült Államokban időnként szívtam, itt nem fogom!
   A lakótársprobléma egy része is megoldódott, mert spanyolországi idő szerint délután hatkor jön egy szintén amerikai lány, valami Ann Turner és tegnap hívott valami fura brit lány Appy, szóval már csak egy embert kell találnunk.
Úgy volt, hogy egy géppel utazunk, de a tegnapeste felhívott, hogy mégsem, mert neki a hajnali három túl embertelen időpont, ezért csak a reggeli hatórai géppel indul. 
   Hát, ő tudja, de én alig várom, hogy végre Madridban lehessek, egy percet sem  akarok elvesztegetni, így is olyan mintha ez az egész út egy örökkévalóságig tartana. 
Jól tudom, hogy aludnom kellene, de egyszerűen nem megy, mert annyira lelkes és izgatott vagyok, hogy legszívesebben visítozva ugrándoznék mint egy kisgyerek vagy őrült fejet vágva csipkedném a bőrömet, hogy nem-e álmodom.  A mellettem hortyogó pasasnak legszívesebben a fülébe ordítanám, hogy " SZIA ISMERETLEN EMBER, MADRIDBA KÖLTÖZÖÖÖM! "  de valószínüleg idiótának néznének, mivel ők is épp oda tartanak de semmi baj. 
   Nagy nehezen csak elnyomott az álom, mert mire kinyitottam a szemem napfény ragyogott át az ablakon.  A lehetőségeimhez mérten próbáltam nyújtózkodni, majd miután a lehetetlen pózban elalvó utastársamat művészi szinten kikerültem a mosdóba mentem, ahol "csak" négy ember volt előttem, de nem baj, mert nemsoká Madridba érünk.
Amíg sorra nem kerültem a kézitáskám mélyéről előszedtem az egyik kedvenc nyári ruhámat ami pont belefért a kedvenc világosbarna táskámba. Imádom ezt a táskát, még Lorától kaptam az egyik szülinapom alkalmából és azóta szinte mindenhová ezzel megyek, ha valamilyen nagyobb horderejű dolgot kell elintéznem, mert hatalmas és sok minden belefér. 
  Megkönnyebbültem csuktam magamra a fülke ajtaját és két papírzsepit egymás mellé téve kiléptem a topánkámból és ráléptem a zsepikre majd levettem a hosszú farmeromat és az ingem is kigomboltam. Normális esetben elképesztően ideges lennék amiért egy repülőgép wcfülkéjében kell átöltöznöm, de igazából nem érdekel, mert nemsoká Madridba érünk, ott meg úgy is begyulladnék hosszú nadrágba. Miután felvettem a fehér virágos ruhámat, és visszavettem a lábbelimet is felvettem a zsepit és kiléptem a fülkéből. 
Mire visszaértem pont jöttek az ételes kocsikkal, aminek elképesztően örültem, mert nagyon éhes voltam. Ahogy elém rakták az ételt szinte bele sem szagoltam csak habzsolni kezdtem, de szó szerint mint aki sose evett még úgy ettem. 
Miután gyorsan lezavartam az evést elővettem a mini hajkefémet és kifésültem a hajam. Ezt az utasszomszédom eléggé rossz néven vette, mert ő még ett, de kit most komolyan, semmi egyébre nem tudok gondolni, csak arra, hogy mindjárt leszállnuk! 
Amint a női hang arra figyelmeztetett minket, hogy csatoljuk be az öveinket mert nemsokára landolunk nem tudtam magam visszafogni, egy diszkrét zokogás tört fel belőlem.  Azon már meg sem lepődtem, hogy erre a mellettem ülő pasas WTF? fejjel húzódozott el mellőlem. . . de kisvártatva mindent elfelejtettem, mert már a Barajas forgatagában álltam és taxit kutattam.  Nem hoztam sok cuccot magammal, mivel úgyis csak egy szoba lesz az enyém, szóval csak a nyári holmimat, meg pár szükséges dolgot. Egy gurulós bőrönd, egy sporttáska és egy hátizsák társaságában rohantam a taxi elé, bár ez eléggé kimerített. A legtöbb dolgomat majd anyuék utánam küldik, de így is eléggé nagy nehézséget okozott levenni a hátizsákot a vállamról, és ezt onnan tudtam, hogy a vállam egy hatalmasat roppant.  A taxisofőr vigyorogva figyelte a kínlódásomat, de legalább volt benne annyi jófejség, hogy kinyitotta a csomagtartót mielőtt szólhattam volna neki. Sóhajtva csaptam le a kocsi tetejét és bevágtam magam a hátsóülésre, majd miután bemondtam a címet elindultunk. Sajgó vállal de fülig érő vigyorral néztem ki az ablakon miközben közeledtünk a jövőbeli lakásom felé. Az én Madridom, az én gyönyörű Madridom...
Végre itt vagyok!


* Appy * 


Reggel magamtól ébredtem fel.
Nem szerettem máshol aludni az otthonomon kívül,sőt kifejezetten utáltam.Miután kinyitottam a szemeim rögtön a lakás jutott az eszembe és az hogy Madridban ébredtem.
Mosolyogni kezdtem.Hihetetlenül boldog voltam,hogy sikerült elérnem a célom.
Pár perc múlva már a fürdőszobában készülődtem.Gondolatban kitaláltam,hogy  ma várost fogok nézni és egy kicsit ellazulok.Szükségem volt rá.
Az elmúlt napjaim rohanásból álltak.
-Jó reggelt Amelie!-rikácsolta Maria.Milliárdszor elmondtam,hogy utálom,ha Amelie-nek szólítanak.
Megforgattam a szemeim,majd a lehető legkedvesebb mosolyommal néztem rá.Hiszen befogadott,kedvesnek kell lennem vele.
-Jó reggelt!
-Kérsz reggelit?
-Köszönöm,most nem.Ma inkább a városban reggelizem.-bólintott,majd kisétált a fürdőszobából.
10 perc múlva már a viszonylag meleg utcákon sétáltam.
Remélem lehet majd igazi angol reggelit kérni,mert bár imádom Spanyolországot,még mindig az angol konyha a mindenem.
-Elnézést!-motyogtam.Nekimentem egy eléggé magas,kapucnis férfinak.
-Semmi baj!-angolul szólalt meg az illető.Ismerős volt a hangja,de nem tudom honnan.Arcát alig lehetett látni.
-Mi a neved?-kiváncsiskodtam.Mégjobban eltakarta az arcát és megszólalt.
-Ömm Cris.De most mennem kell-nagy lendülettel kikerült és tovább indult.
-Okéeé-Sóhajtozva léptem be,egy óriási luxus étterembe.Tudom,hogy valahonnan ismerős volt a fiú.
Végül annyiban hagytam a dolgot és megnéztem a hosszú étlapot. Számomra ismeretlen ételek voltak rajta.Talán majd találomra kiválasztok egyet.
-Jó reggelt kisasszony!Rendel valamit?-erős spanyol akcentussal beszélt a pincér.Szőke haja és kék szeme volt.Az igazat megvallva nem is nézett ki rosszul.
-Jó reggelt!Az a baj,hogy fogalmam sincs mik ezek az ételek-nevettem fel zavaromban.-Tudna ajánlani valamit?-
-Hogyne!Nekem a Torrijas a kedvencem,magának is ajánlom.-Nagyon kedves fiú volt.Azonnal segített és nem félt kimondani,hogy neki melyik a kedvence.Ha bármilyen fiúval randiztam,mindig hazudott a kedvenc dolgairól.Tudom,hogy ez nem egy randi,de szeretem a magabiztos embereket.
-Rendben akkor azt szeretnék.Kérhetnék hozzá angol teát-
-Az étlapunkon nem szerepel,de megkérem,hogy csinálják meg magának.
-Nagyon köszönöm-igaz,hogy már régóta spanyolt tanulok,de nehéz volt megérteni amit mondanak és közben a válaszon gondolkodni.Szerencsére megoldottam.
A reggeli után megnéztem a telefonomon,hogy nincsenek-e újabb kiadó házak.Közben egy padra telepedtem le.Fél órányi keresés után,már majdnem úgy voltam vele,hogy feladom,megláttam egy lány hirdetését.Négy szobás lakás.Egy szobát adna ki és a többi szobában másokkal élnék együtt.Nem nagyon tetszett az ötlet,hogy nekem más emberekhez kell viszonyulnom,de nem volt más választás.Bepötyögtem a telefonomba a számot és már is tárcsáztam.

                             .....
Miután leraktam a telefont,magabiztosan dőltem hátra.Ezt is elintéztem.Igazából én mindent el tudok intézni,segítség sem kell.
Megkapom a ház egyik szobáját.Eddig én vagyok az egyetlen jelentkező,de majdcsak jönnek többen.

* Rosé * 

Egy újabb reggel csak ez most valahogy másabb...-Jaj hisz ma van a szülinapom-ugrottam ki az ágyból,hogy reggelizek
Ahogy lementem megpillantottam egy apróbb levelet és egy borítékot 
"Boldog Szülinapot édesem.Tudjuk apuval mennyire oda vagy a Real Madridért ezért a borítékba két jegy van a mai meccsre szóval szólj egy barátnődnek és érezd jól magad. 
Ölel: anya,apa" 
A szemem könnybe lábadt ahogy elolvastam a levelet 
-De nekem nincs barátom...vagyis öhm..igen..-mondtam magamnak 
De mivel túl nagy volt az öröm ezért nem érdekelt. 
*A meccs előtt pár perccel*
Úristen el sem hiszem hogy itt vagyok....ez csak egy álom az tuti... 
-Rosé!!!-jött egy igencsak ismerős hang-Megöllek-jött oda és egy akkora pofont adott,hogy köpni-nyelni nem tudtam
-Őrség!!!-szólt oda egy számomra igencsak kellemes hang
Amint láttam a könnyeimtől,láttam hogy Sandyt  elviszik elég erőszakosan kivitték 
-Hééj hívjak orvost?kérsz jeget?-szólt Marco-őrök kérem hozzák ide a lányt-mondta én pedig nem hittem a fülemnek,csak azt vettem észre,hogy ott vagyok Asensio karjaiba és sírok..nem tudom álmodok e....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése